Nemzetközi foci

Hihetetlen nevek a magyar válogatott végleges keretében

Hét Magyarországon játszó focistát is behívott Bernd Storck az Oroszország és Andorra ellen készülő keretbe.

A magyar válogatott június 5-én az oroszokat fogadja a Groupama Arénában, majd június 9-én Andorrában játszik vb-selejtezőt. Bernd Storck szövetségi kapitány véglegesítette a két találkozóra készülő keretét, csapatunk 24 játékossal kezdi meg a felkészülést a két találkozóra – írja az mlsz.hu.

A szövetségi kapitány még a múlt héten megnevezte azt a 17 légióst, akikkel megkezdi a felkészülést az oroszok és az andorraiak elleni meccsre, most hét magyarországi játékossal egészítette ki az együttest, így alakult ki a végleges, 24 fős válogatott keret. A most bekerült hét itthon szereplő játékos összesen két felnőtt válogatottsággal rendelkezik, a Videoton FC-ből meghívott Paulo Vinicius és a Vasas bal oldali védője, Hangya Szilveszter is egy-egy alkalommal lépett pályára a válogatottban. Az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Eppel Márton, valamint a Puskás Akadémiában futballozó Márkvárt Dávid korábban már volt kerettag, de még nem debütáltak a nemzeti csapatban, míg Gróf Dávid, a Honvéd kapusa, valamint két 19 éves fiatal, a Vasasban tavasszal meghatározó játékossá előlépő Kleisz Márk és a Puskás Akadémiában futballozó Tóth Bence először készülhet az A-válogatottal.

A kapitány rengeteg segítséget kapott a hazai kluboktól az utóbbi időben, ezt viszonozva döntött úgy, hogy a nemzetközi kupaindulást kivívó klubok minél sikeresebb nemzetközi szereplése érdekében csak azokat a játékosokat hívja be, akiknek beválogatásáról a klubedzőkkel történt egyeztetései során megállapodott.

– Az előttünk álló két mérkőzésre kialakított keret kitűnő perspektívát jelent a jövőre nézve – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck. – Néhány olyan játékos is bekerült a keretbe, aki minden bizonnyal ott lesz az európai kupasorozatokban, miután az érintett NB I-es klubok vezetőedzőivel, sikeres egyeztetéseink során, egyetértettünk abban, hogy mindegyik fél hasznára válik, ha ezek a játékosok lehetőséget kapnak a válogatottban az összetartás során. A meghívottak nagyszerű teljesítményt nyújtottak klubjaikban, így most itt az idő, hogy a nemzeti csapat edzésein is bizonyíthassák tehetségüket. Azon fiatal játékosuk közül, akik a legjobban dolgoznak majd, páran akár szerepet is kaphatnak az Oroszország elleni barátságos mérkőzésen, amennyiben pedig tehetségük kemény munkával párosul, a jövőben akár a válogatott alapembereivé is kinőhetik magukat. A jelenlegi keret egy kicsit bővebb a megszokottnál, mert a tapasztaltabb labdarúgóink közül néhányan az oroszok elleni mérkőzésen nem tudnak még pályára lépni, ez persze még több fiatalnak jelent lehetőséget. A tapasztaltabb játékosok is mindannyian nagyszerű teljesítményt nyújtottak klubjaikban, bár Stieber Zoltánt sokáig sérülés hátráltatta, de benne is ugyanúgy bízom, mint ahogy a keret össze többi játékosában. Az Andorra elleni vb-selejtezőre utazó keret tagjairól az Oroszország elleni mérkőzést követően döntök.

A válogatott kerete:

Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Vasas), Lang Ádám (Dijon), Kocsis Gergő (DAC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Paulo Vinicius (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Középpályások: Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (FK Almaty), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Palermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Kalmár Zsolt (Bröndby), Stieber Zoltán (Kaiserslautern)
Támadók: Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Eppel Márton (Budapest Honvéd)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.