A Telegraph értesülései szerint a Monaco 120 millió eurós ajánlatot kapott legnagyobb sztárjáért, a 18 éves Kylian Mbappéért, de visszautasította azt.
Az összeg 20 millióval haladja meg azt, amit a Manchester United 2016 nyarán Paul Pogbáért fizetett és még többel Bale, valamint Ronaldo árát.
A Monaco természetesen újra meg szeretne állapodni legnagyobb csillagával és ha mégis eladásra kerülne a sor, legkorábban a 2018-as világbajnokság után üthetnék nyélbe az üzletet.
A Monaco elnökhelyettese és ügyvzetője, Vadim Vasziljev nem volt hajlandó beszélni arról, hogy milyen ajánlatokat kaphatott Mbappéért, de azt megerősítette, hogy bárminemű ajánlatot vissza fognak utasítani.
– Ez persze a játékoson is múlik majd, de reménykedünk, hogy elfogadja ajánlatunkat és velünk marad. Ez akár júniusban is bekövetkezhet – mondta.
– Mindene megvan, hogy a világ legjobbjai között legyen. A képességei, a technikája, a sebessége, a hozzáállása és a versenyszelleme és még remek család is veszi körül. A világsiker minden elemét birtokolja! – dicsérte Mbappét.