Nemzetközi foci

Kisebb csodát tett a francia élvonalban a Videotontól villámgyorsan kirúgott edző

Bernard Casoni megmentette csapatát a biztos kieséstől.

A magyar futball 2015 nyarának egyik legnagyobb sztorija volt az egyébként friss bajnok Videoton bukdácsolása mind az európai, mind a hazai porondon.

A távozó Joan Carrillo helyére kinevezett, a Marseille-el játékosként 1992-ben BL-győztes – Bernard Casoni szemmel láthatóan képtelen volt sikerre vezetni a csapatot és mivel a Vidi öt fordulót követően csak gólkülönbsége miatt nem állt az utolsó helyen három pontjával, augusztus 19-én már meg is vált tőle a klub.

A most 55 éves francia ezt követően több mint egy évig nem vállalt munkát sehol, majd 2016. november 8-án némileg váratlanul a francia élvonalban utolsó helyen álló Lorient FC szerződtette, amelynek a hírek szerint akár a volt aston villás Rémi Garde megszerzésére is lett volna lehetősége.

A Lorient akkor négy ponttal volt az utolsó bennmaradó helytől és tükörsima kiesőnek tűnt, de a bajnokság zárásakor mégis kapott még egy esélyt az életben maradásra. Azt talán túlzás volna állítani, hogy Casonival szárnyalt az együttes, de végül úgy érkezett meg az osztályozót jelentő 18. helyre, hogy az utolsó fordulókban még ennél jobban is állt.

A narancssárga-fekete csapat tehát hamarosan osztályozót vívhat majd az első osztályú tagsága meghosszabbításáért, ellenfele pedig az élvonalból 2016-ban kipottyant Troyes lesz május 25-én és a visszavágón, 28-án.

Olvasói sztorik