Nemzetközi foci

Nagy zakóval búcsúzott a Dárdai-csapat

Xabi Alonso győztes mérkőzéssel köszönt el a labdarúgástól. Története legjobb idényét zárta Szalai együttese. A 31-szer eredményes Aubameyang a gólkirály.

Véget ért a német Bundesliga 2016-17-es idénye. Az már korábban eldőlt, hogy sorozatban ötödször a Bayern München foglalta el a trónt, ugyanakkor magyar szempontból is számos örömteli mozzanatot tartogatott az évad.

A Hoffenheim története legjobb szezonját zárva a negyedik helyen végzett (így BL-selejtezőt játszhat majd), miután szombaton nem bírt az Augsburggal. Szalai kezdőként szerepelt, és végigjátszotta az összecsapást. A tabella másodikja is felsorakoztatott magyar futballistát, hiszen a Frankfurtban 2-2-re végző Leipzig kapuját ezúttal is Gulácsi Péter őrizte.

Dárdai Pál együttese, a hazai környezetben – eddig – nagyszerűen teljesítő Hertha nagy zakóval búcsúzott, ám a Leverkusen elleni 2-6 ellenére maradt a hatodik, ami azt jelenti, hogy kiléphet a nemzetközi porondra (Európa Liga-selejtező).

Német bajnokság, 34., utolsó forduló

Bayern München–Freiburg 4-1

Borussia Dortmund–Werder Bremen 4-3

Eintracht Frankfurt–RB Leipzig 2-2

Hamburg–Wolfsburg 2-1

Hertha BSC–Leverkusen 2-6

Hoffenheim–Augsburg 0-0

Ingolstadt–Schalke 1-1

Köln–Mainz 2-1

Borussia Mönchengladbach–Darmstadt 2-2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.