Nemzetközi foci

Kell ide De Gea? Romero olyat tett, mint két éve senki az MU-nál – VIDEÓ

A cserekapus büntetőt hárított - de a Vörös Ördögök ennek ellenére negatív rekordot döntöttek.

Bár a Southampton elleni bajnokira gyakorlatilag már tét nélkül futhattak ki a Manchester United játékosai szerda este, hiszen a Vörös Ördögök semmiképpen sem végezhettek a hatodiknál előkelőbb vagy rosszabb helyen a Premier League-ben, a 0-0-s végeredmény több szempontból is kellemetlen lehet a csapat és annak menedzsere, José Mourinho számára.

A csapat ugyanis szerdán már 15. alkalommal játszott döntetlent a PL-idényben, ami a legtöbb bajnoki iksz a klub történelmében, a győzelmek számáról pedig ugyanennek az ellenkezője mondható el: még ha az MU meg is nyeri utolsó mérkőzését, akkor sem éri el a Moyes által fel-, Van Gaal által pedig beállított 19 győzelmet számláló eddigi negatív rekordot – hiszen a Mourinho-legénység egy fordulóval a vége előtt mindössze 17 sikert számlál. További érdekesség, hogy amíg Sir Alex Ferguson első 116 meccsén egyszer sem játszott gól nélküli döntetlent a United, addig Mourinho irányításával ez 62 meccsen már a hatodik 0-0-ja volt a csapatnak.

De nem csak negatív statisztikákat lehet említeni a találkozó kapcsán: ahogy arról beszámoltunk, Sergio Roberto z összecsapás hatodik percében hárította Gabbiadini tizenegyesét, ezzel pedig közel két és fél év óta ő az első MU-hálóőr, aki kifogott egy büntetőt – akkor De Gea az Everton elleni bajnokin járt szerencsével.


Sergio Romero Amazing Penalty Save HD… by gashiylli223

Olvasói sztorik