Nemzetközi foci

Európa Liga: kérdésessé vált Fellaini játéka a döntőben

Kérdésessé vált, hogy pályára léphet-e a szezon utolsó bajnoki mérkőzésén, illetve a jövő heti Európa Liga-döntőben Marouane Fellaini, a Manchester United labdarúgója, miután a Southampton elleni szerda esti mérkőzésen megsérült.

A 29 éves belga válogatott középpályást a 75. percben kellett lecserélni, valószínűleg izomsérülést szenvedett.

„Fellaini, sok tapasztalattal a háta mögött, azt mondta, nem szakadás ‒ mondta a klub honlapjának José Mourinho vezetőedző. ‒ Szerinte apróság, de az apróságokból gyakran nagy dolgok lesznek. Várunk, de jó lenne, ha játszhatna.”

Az MU vasárnap a Crystal Palace-t fogadja a Premier League szezonzáróján, majd szerdán, Stockholmban következik az Európa Liga döntője az Ajax ellen. A manchesteri együttes az esetleges győzelemmel kiharcolná a Bajnokok Ligája-szereplés jogát, erre az angol bajnokságban már nincs esélye.

Olvasói sztorik