Nemzetközi foci

Hűségesküt tett az Inter mellett a gárda csapatkapitánya

Icardi mindent a milánóiaknak köszönhet, nem fogja cserbenhagyni a csapatot.

A hétvégi, Sassuolo elleni hazai pályán elszenvedett vereségével az olasz Inter már zsinórban nyolcadik bajnokiján maradt nyeretlen (ebből hatszor vereséget szenvedett a csapat!), így szinte biztossá vált, hogy a Bajnokok Ligája-indulásról öt szezon óta hiábavalóan álmodozó milánói kék-feketék ezúttal még az Európa Ligában sem indulhatnak – hátrányuk ugyanis két meccsel a vége előtt négy pont a városi rivális Milanhoz, és három a Fiorentinához képest, és ahhoz, hogy elérjék az EL-selejtezőt érő hatodik helyet, mindkét csapatot meg kellene előzniük. A gárda csapatkapitánya, a több topcsapat által körbeudvarolt Mauro Icardi viszont az újabb felejthető szezon ellenére hűségesküt tett az Inter mellett:

– Hogy hiányzik-e a Bajnokok Ligája? Igen, de én ezekben a színekben fogok játszani a sorozatban. Mert az Inter az a csapat, amely esélyt adott nekem, ez az a csapat, amely valóra váltotta az álmomat, amely megtisztelt azzal, hogy a csapatkapitányává tett. Ez hihetetlen büszkeséggel tölt el. Ki fogok tartani a csapat mellett. Nehéz időkben még inkább, mint a sikerek közepette, az említett indokok miatt és legfőképp azért, mert imádom a klubot – írta Instagramján a bajnokságban 24 gólnál járó argentin támadó.

Olvasói sztorik