Nemzetközi foci

Négyszer zörgette meg a Chelsea a Watford hálóját – VIDEÓ

A vendég együttes azonban sokáig tartotta a lépést, csak egy góllal maradt alul.

A Premier League huszonnyolcadik fordulójából elhalasztott mérkőzést pótoltak hétfő este, ahol a már bajnok Chelsea fogadta a kieséstől biztosan megmenekülő Watfordot.

A 22. percig kellett várni az első gólra, ekkor Willian bal oldali szabadrúgása után Zoumáról Terry elé pattant a labda az ötösön belül, a védő pedig közelről a jobb kapufa segítségével a hálóba lőtt. Két perc múlva jött is az egyenlítés, Terry ebben a gólban is benne volt, Capoué elé fejelte a labdát a tizenhatoson belül ahelyett, hogy felszabadított volna, a vendégek játékosa Courtois-t megelőzve a kapuba bólintott. Még a félidő előtt újra megszerezte a vezetést a hazai együttes – ezúttal is egy szöglet után -, Janmaat középre fejelt labdája Azpilicuetához került, aki tizenöt méterről kilőtte a jobb alsót.

A szünet után tovább nőtt a Chelsea előnye, ki gondolta volna, ezúttal is szögletet követően született a gól. Kenedy tizenhatoson kívülről leadott próbálkozása megpattant egy vendég védőn, így pedig David Luizhoz került a labda, ő pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Batshuayit. Két percre ismét jött a válasz a másik oldalon, Janmaat Zoumát és David Luizt is becsapta, majd hat méterről a bal alsóba csavart. A 74. percben aztán újra egál volt az állás, Okaka vágott egy lecsorgó labdát a Chelsea kapujába. Az utolsó szó azonban nem az övé volt, hanem Fabregasé, a spanyol középpályás Willian passza után tizenöt méterről talált a kapu jobb oldalába, kialakítva ezzel a 4-3-as végeredményt.

Terry 1-0

Capoue 1-1

Azpilicueta 2-1

Batshuayi 3-1

Janmaat 3-2

Okaka 3-3

Fabregas 4-3

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.