Nemzetközi foci

Real, Barca-versenyfutás: jön az első bajnoki döntő

A B-csapatból felrendelt ismeretlen brazil játszhat belső védőt a katalánoknál.

Ahogy a Real Madridot irányító Zidane fogalmazott, csapatára három bajnoki döntő vár, és az első vasárnap este jön. A trónfosztásra hajtó „királyiakhoz” a negyedik helyen álló Sevilla látogat, amely nincs valami nagy formában az utóbbi hetekben: a Málaga elleni 4-2-es zakó után otthon csak 1-1-re futotta a Sociedad ellen. Hazai oldalon Bale és Carvajal hiánya jelenthet problémát, ugyanakkor a Real alapozhat a sevillaiak elleni hazai mutatóra, ugyanis az utóbbi 11 meccsből tizet megnyert. Ronaldóék 13-4-1-es mérleget hoztak össze a Bernabéuban, és bár az Atleti (1-1), majd a Barcelona (2-3) ellen nem tudtak győzni, legutóbb 2-1-re felülmúlták a Valenciát.

A spanyol lapok szerint Zidane támadósorában James vagy Isco kaphat szerepet Ronaldo és Benzema mellett, a „királyiak” szerencséjére közel sem a legfélelmetesebb rivális érkezik vendégségbe. A Sevilla alighanem lecsúszik a dobogóról, a negyedik pozícióját viszont nem fenyegeti veszély.

Nézzük a Barcát, melynek kötelező győznie Gran Canarián, amennyiben továbbra is nyomást akar gyakorolni az ősi riválisra! Megírtuk már, hogy Piqué vírusfertőzés miatt hiányzik, könnyen elképzelhető, hogy Umtiti mellett a B-keretből érkező 21 esztendős brazil futballista, Marlon Santos jut szerephez a védelemben. Sergi Roberto eltiltott, egyébként nagy rotáció nem várható, tekintve, hogy a héten két pihenőnapja is volt a csapatnak.

Az FCB-t irányító Luis Enrique természetesen a vasárnapi ütközet előtt is hangsúlyozta, amíg halvány esély is mutatkozik a bajnokság megnyerésére – a Real és a Barcelona egyaránt 84 ponttal áll, ám a fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak -, küzdeni fognak érte.

Olvasói sztorik