Nemzetközi foci

A szezon végén jelentik be, de már eldőlt Zidane sorsa – sajtóhír

Nem várják meg a Real Madridnál, hogyan zárul a bajnokság és a BL-döntő.

A bajnokságban lépéselőnyben van a nagy rivális Barcelonával szemben, míg a Bajnokok Ligájában idén is döntőt játszik a Zinédine Zidane vezette Real Madrid. A spanyol Marca úgy tudja, a fenti két (rész)siker is ösztönözte a klub vezetőit, hogy meghosszabbítsák a rekordokat döntögető tréner 2018-ban lejáró szerződését.

A lap úgy tudja, Zidane 2020 nyaráig szóló kontraktust ír alá – új szerződését a szezon végén jelentik be; a megállapodás már megszületett.

A Realra a BL-döntőben a Juventus vár június 3-án, előtte pedig még a bajnokságban lesz három fontos meccse: amennyiben a Sevilla, Celta Vigo, Málaga hármas ellen begyűjt legalább hét pontot (vagy több pontot szerez, mint a még két meccset játszó Barca), akkor biztosan megnyeri a LaLigát, és 2012 után ünnepelhet ismét bajnoki címet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.