„Már megtaláltuk az utódját, de egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra a nevét, mert tiszteletben tartjuk Luis Enriquét” – idézi az FC Barcelona edzőkérdéséről Jordi Mestre alelnök nyilatkozatát a goal.comszombati cikke.
A jelenlegi tréner márciusban erősítette meg, hogy a szezon végén távozik. Utódja a találgatások szerint Ernesto Valverde vagy Ronald Koeman lehet, a játékosok pedig a mostani másodedzőt, Juan Carlos Unzuét szeretnék.
Jordi Mestre nyilatkozott Lionel Messi új szerződéséről is. Az argentin csatár aktuális megállapodása jövő nyáron lejár, és állítólag a közelmúltban visszautasított egy ajánlatot, ami évente 30-35 millió euróról szólt.
„Igazság szerint minden nagyon jól alakul, minden rendben lesz. Ha Madridban azt mondják, hogy problémák vannak a tárgyalásokkal, akkor örülök, hogy cáfolhatjuk őket. Messi szerződéshosszabbítása jó úton halad, mondhatom, célegyenesben vagyunk. Nem tudok pontos dátumot mondani, de nemsoká, néhány hét múlva fejleményekről számolhatunk be” – mondta a TV3-nak.
Neymar és Luis Suárez szerződését már meghosszabbították ebben a szezonban és Josep Maria Bartomeu elnöke megerősítette az FC Barcelona szándékát, miszerint Messit a világ legjobb fizetett labdarúgójává teszik.