Nemzetközi foci

Rooney nélkül kezd Vigóban a Manchester United

Jó formában várja az angol együttes a Celta Vigo elleni Európa Liga-elődöntőt. Spanyolországban is megmarad a jó ideje épített veretlenségi sorozat?

A „vörös ördögök” – akik nem számíthatnak a térdműtéten átesett Zlatan Ibrahivomicra – 11 térmérkőzés óta nem kaptak ki, a hétvégén pedig klubrekordot jelentő 25. bajnoki találkozójukat vívták meg veretlenül. A Celta viszont legutóbbi három összecsapását elvesztette, ám az angolok spanyol játékosa, Juan Mata így sem számít könnyű párharcra.

– Túlzás nélkül állíthatom, a Celta azok közé a csapatok közé tartozik, amelyek a legjobb futballt játsszák Spanyolországban, és nem csupán ebben a szezonban – idézi a klub honlapja a 29 esztendős középpályást, aki hozzátette, csak maximális teljesítménnyel lehet legyőzni a galíciaiakat.

A manchesteriek a Premier League-ben még versenyben vannak Bajnokok Ligája-indulást érő helyért, hátrányuk egy pont a negyedik, már BL-selejtezőt jelentő pozícióban lévő, városi rivális Cityvel szemben – írja az MTI. A Celta viszont csak akkor szerepelhetne a következő idényben is európai porondon, ha megnyeri az EL-t, ez esetben a BL-ben indulhatna. A két csapat ezt megelőzően nem találkozott egymással.

Így kezd a Celta és az MU

CELTA VIGO: Álvarez – H. Mallo, Cabral, Roncaglia, Jonny – Radoja, Hernández, Wass, Sisto – Aspas, Guidetti.

MANCHESTER UNITED: Romero – Valencia, Bailly, Blind, Darmian – Herrera, Fellaini, Lingard, Pogba – Mhitarjan – Rashford.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.