Nemzetközi foci

Piqué újra beleszállt a Real Madrid játékosaiba

A Barca hátvédje szerint a világtörténelem legjobb játékosa ismét jött, és bemutatót tartott.

A Barca hátvédje, Gerard Piqué a szokásos módon ezúttal is őszintén nyilatkozott a 3-2-es katalán győzelemmel végződő El Clásicó után. A 30 éves focista természetesen ismét odaszúrt a Real-szurkolóknak, valamint Sergio Ramos kiállításáról is beszélt.

– Szerintem ha Ramos hazaér, meg fogja bánni a tettét. Nem hallottam mit mondott, amikor bement az öltözőbe. A piros lap egyértelműen jogos volt, páros lábbal csúszott be úgy, hogy esélye sem volt elérni a labdát – kezdte Piqué az AS-nak. – Az a probléma, a Real játékosai hozzászoktak ahhoz, hogy túl engedékenyek velük szemben a játékvezetők. Amikor pedig egy ítélet nem nekik kedvez, akkor egyből így reagálnak.

– Megérdemeltük a győzelmet, remekül teljesítettünk. Annak ellenére, hogy milyen helyzetből vártuk a meccset, megmutattuk, hogy még mindig meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Nem számítunk még most sem a LaLiga favoritjának, mint ahogyan a Real sem, nincs favorit. De ma este bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat – folytatta Piqué, majd kitért a két gólt szerző Lionel Messi teljesítményére is. – A világtörténelem legjobb játékosa ismét jött, és bemutatót tartott. Hatalmas nagy szerencsénk van, hogy nálunk játszik – zárta a Barcelona hátvédje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.