Nemzetközi foci

Ki akadályozhatja meg a Juventus triplázását? Meglepő válasz a legendától

Dino Zoff szerint nem a Monaco, vagy az egyik madridi csapat...

Az olaszok egykori legendás kapusát, Dino Zoffot arról kérdezték, Allegri vezetésével a Juventus a mostani szezonban triplázhat-e ugyanúgy, mint Mourinho irányításával az Internazionale?

„Összejöhet, a Lazio azonban veszélyes ellenfél, ezért a Juventusnak nagyon óvatosnak kell lennie a kupadöntőben. A rómaiak olyan támadókkal rendelkezik, akik képesek túljárni a legjobb védők eszén is. A torinóiak az esélyesek, de ez nem garancia a sikerre, a győzelmet nem lehet magától értetődőnek tekinteni” – szögezte le Zoff.

A 75 éves Dino Zoff játékosként 11 évig a Juventusban védett, edzőként a torinóiakat egyszer, a Laziót három alkalommal is irányította, illetve szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

Ami a Bajnokok Ligája-elődöntő sorsolását illeti, szerinte a Monaco volt a legjobb lehetőség, hiszen így az olasz bajnok elkerülte a madridi csapatokat.

„Immár a Juve a legesélyesebb a trófea megnyerésére. Természetesen nem szabad lebecsülni a franciákat, de az olasz csapat ereje és tapasztalata kétségtelenül döntő lehet. A Juventus megérett a sikerre, betonvédelme és halálos ellentámadásai vannak” – nyilatkozta az egykori világbajnok kapus.

Olvasói sztorik