Nemzetközi foci

Bénes László lesz a távozó Dahoud utódja a ‘Gladbachnál

A szlovákiai magyar tinire nagy szerep hárul majd a 2017-18-as idényben.

Egy ideje már köztudott, hogy Mahmoud Dahoud, a Mönchengladbach legnagyobb sztárja a nyáron nagy összegért a Borussia Dortmundhoz szerződik. Nem véletlen: a klub rá van kényszerítve arra, hogy pénzzé tegye legértékesebb játékosait.

– Utunkat az alakítja, hogy muszáj pénzt előteremtenünk, hogy javíthassuk a keretet. Nem nyelhetjük el a pénzt, a legjobbjainkat veszély fenyegeti, hogy eladjuk – fogalmazott Max Eberl, a Mönchengladbach sportigazgatója.

Bár a Gladbach az elmúlt években növekvő fizetéseket képes ajánlani, tehetetlen, amikor olyan szintű játékosai vannak, mint Dahoud vagy korábban Marco Reus és Marc-André ter Stegen, akikért igazi topklubok versengenek.

Eberl ugyanakkor azt is belátja, hogy nem minden húzásuk volt a legjobb.

– Két játékos esetében korai volt a váltás: Alexander Baumjohanntól és Sinan Kurttól túl korán elköszöntünk – tette hozzá a sportigazgató a két, már Hertha-játékossal kapcsolatban.

Dahoud eladására már aláírás került, viszont az rp-online.de szerint pótlását már 2016-ban megoldották, amikor Bénes Lászlót leigazolták az MSK Zilinától.

– Bénes nem tökéletes másolata Dahoudnak, kevésbé szertelen, de magasabb, fizikálisabb és szintén kreatív, képes előkészíteni és gólt lőni is, ahogy azt a Hertha elleni bemutatkozása során megmutatta – fogalmaz a portál.

https://www.youtube.com/watch?v=3GU9D7lh-KA

– Egy kissé ismeretlen volt számomra, hogy mit tud, de remekül játszik hétről hétre, és az is jó jel, amikor tapasztalt játékosok odajönnek hozzám és azt mondják, ő még sokra viheti. Fantasztikus tehetséget vesztünk Dahouddal, de biztos vagyok benne, hogy az új Dahoudot már meg is találtuk – mondta Dieter Hecking, a klub vezetőedzője.

Bénes egyelőre inkább a cserék között szerepel, de rengeteg játékhelyzetben megoldás lehet a bedobása.

– Sokkal közelebb van a kezdőhöz, mint a berlini meccs előtt és a fejlődése is jó irányba halad. Készen áll és tanulni akar. Lelkes és szereti kipróbálni azokat a dolgokat, amiket elmagyaráztunk neki.

Bénes és a Gladbach szombaton 18:30-tól éppen a Borussia Dortmundot fogadja a Bundesliga 30. fordulójában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik