Nemzetközi foci

Megvan a Barcelona új edzője?

Katalán lapértesülés szerint az első számú jelölt közölte a jelenlegi állomáshelyén, hogy nem folytatja a munkát.

A Mundo Deportivo úgy tudja, Ernesto Valverde bejelentette, az évad végén búcsút int a Bilbaónak. Korábban a Rangadó is beszámolt róla, az 53 esztendős szakvezető március közepén megállapodott Josu Urrutia klubelnökkel, hogy rövid időn belül nyilvánosságra hozzák, miként döntöttek.

A lap szerint Valverde úgy döntött, nem hosszabbít az Athletickel, melyet 2013 óta irányít.

Mindez alighanem remek hír a Luis Enrique pótlását megoldani igyekvő katalán klubnak. Felvetődött egy olyan lehetőség is, hogy Valverde nem egymaga, hanem a jelenlegi másodedző Juan Carlos Unzuéval venné kézbe a karmesteri pálcát. A Barcelona korábbi futballistája egyébiránt a Premier Leegue-ből is kaphat ajánlatot, a minap beszámoltunk róla, hogy Valverde Londonban is jelölt, amennyiben az Arsenal elköszön a mostani menedzserétől, Arséne Wengertől.

A Mundo Deportivo szavazásán az olvasók 66.7 százaléka véli úgy, hogy Ernesto Valverde lenne a jó megoldás az FCB kispadján.

A katalánok első számú jelöltje futballozott és dolgozott már Barcelonában: játékosként szerepelt az Espanyolban és a Barcában is, 2006 és 2008 közt pedig irányította az előbbi csapatot.

Nem lenne nagy meglepetés, ha rövid időn belül bejelentenék, hogy az utóbbit is átveszi, edzőként.

Olvasói sztorik