Nemzetközi foci

Nem semmi! Guardiola szerint Bravo a világ legjobbja

A Manchester City menedzsere Manuel Neuerhez hasonlította hálóőrét.

Claudio Bravo tavaly nyáron, Pep Guardiola kifejezett kérésére érkezett a Manchester Cityhez, hogy pótolja a menedzser által létszámfelettinek nyilvánított angol válogatott Joe Hartot – a chilei hálóőr azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bravo rendszeres bakijai miatt Guardiolát is élesen bírálták, a spanyol pedig február óta gyakorlatilag csak második számú kapusként számít a nyári igazolására, annak ellenére, hogy szerinte még mindig ő a világ egyik legjobbja – a játék bizonyos elemében.

– Igen, mostanában Caballerót szerepeltettem a kapuban, aki kiváló edzésmunkát végzett az utóbbi időben – de más ok ebben nem játszott szerepet. Bravo még mindig a világ legjobbja, legalábbis a mi játékrendszerünkben, ahol a kapus is részt vesz a támadásépítésben. Bravo hihetetlenül technikás, egy ügyesebb mezőnyjátékos szintjén van, ebben talán csak Ter Stegen és Neuer veheti fel vele a versenyt a posztján – mondta Guardiola, aki így különösen sajnálhatja, hogy a kapusok legfontosabb tulajdonsága még mindig a lövések kivédése, amiben Bravo idén nem igazán jeleskedik…

Olvasói sztorik