Jürgen Klopp több fiatalnak is lehetőséget adott szombat délután a Stoke City elleni bajnokin, hiszen Alexander-Arnold (18) és Benny Woodburn (17) is a kezdőcsapat tagja volt. A vezetést ennek ellenére Walters góljával a hazaiak szerezték meg, a vendégek viszont Coutinho és Firmino góljaival a 70. és a 72. percben fordítani tudtak.
A Manchester City Elmohamady öngóljával került előnybe a Hull ellen, majd Agüero a 49. percben tovább növelte a hazaiak előnyét,
majd Fabian Delph első PL-góljával 3-0-ra módosult az eredmény, a hajárban a vendégek szépítettek, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.
Nagyszerű utolsó tizenkét percet produkált a Tottenham a Watford elleni angol bajnoki első félidejében. A Spurs a 33. percben szerezte meg a vezetést hazai pályán Dele Alli révén, aki remekül tekert a kapu bal sarkába húsz méterről. Hat perccel később Dier bombájánál volt tehetetlen a Watford kapusa, majd a 44. percben minden valószínűség szerint Son végleg eldöntötte a meccset.
A dél-koreai támadó Allihoz hasonlóan szintén a tizenhatoson kívülről eresztett meg egy nagyszerű lövést, amely a jobb alsóban kötött ki, így 3-0-s állásnál mehettek pihenőre a felek.
A második játékrészt jól kezdte a Spurs, Trippier jobb oldali beadására a hosszún érkezett Son, aki kapásból lőtt a rövid sarokba az 55. percben. A duplázó dél-koreai előtt még két nagy lehetőség adódott ezután, de a sérüléséből visszatérő Harry Kane is könnyedén bevehette volna Gomes kapuját, ám maradt a 4-0-s végeredmény. Az erősen tartalékos Watford is beállt a sorba a White Hart Lane-en, a Spurs hazai pályán a jelenlegi bajnokságban ugyanis tizenhat meccséből így már tizennégyet megnyert, kettőt pedig döntetlenre hozott.
Premier League, 32. forduló
Manchester City – Hull City 3-1 (1-0)
Middlesbrough–Burnley 0-0 (0-0)
Stoke City – Liverpool 1-2 (1-0)
West Bromwich Albion – Southampton 0-1 (0-1)
West Ham United – Swansea City 1-0 (1-0)
Bournemouth–Chelsea 1-3 (1-2)
Korábban rendezték:
Tottenham–Watford 4-0 (3-0)
Vasárnap rendezik:
14.30: Sunderland – Manchester United
17 óra: Everton – Leicester City
21 óra: Crystal Palace – Arsenal