Nemzetközi foci

Zidane bevallotta, nem biztos a maradása a Real élén

A francia tréner ezért nem is készül még a következő szezonra.

Madridi derbi következik szombaton a spanyol bajnokság harmincegyedik fordulójában, a Real hazai pályán fogadja az Atléticót. A királyi gárda trénere, Zinedine Zidane jövője szóba került a meccs előtti sajtótájékoztatóján.

– Itt nem biztos a jövőm, ennek következtében pedig sehogyan nem készülök még a következő szezonra. Tudom, mit jelent a Real Madridot vezetni, ezért csak a következő meccsre készülök, nem tudom mi fog történni a jövőben – mondta a francia vezetőedző, majd az Atlético elleni meccsről is mondott néhány szót.

– Amikor az emberek az Atléticóról beszélnek, mindig a remek védekezésüket emlegetik, ami igaz is, ám nem csak ennyiből áll a csapatuk. Kilenc meccsünk van hátra a bajnokságban, az összes nagyon fontos a számunkra. Mindig nehezen tudom kijelölni a kezdő tizenegyet , nem csak a BBC-ből áll a csapatom. Nem lesz könnyű meccs az Atlético ellen, de engem nem az érdekel, hogy ők hogyan játszanak, csak is a saját együttesemmel foglalkozom – idézi Zidane-t a Marca.

Olvasói sztorik