Nemzetközi foci

Hazard-t csak bombaigazolásokkal lehet meggyőzni a maradásról?

A londoniak korábbi játékosa, Ballack szerint Madridban nehéz dolga lenne a belga szélsőnek.

Az elmúlt hetekben a nemzetközi sportsajtó egyre többet és egyre komolyabban kezdett foglalkozni a Chelsea szupersztárjának, Eden Hazardnak esetleges Real Madridhoz szerződésével – egyes lapok úgy tudják, Hazard a spanyol fővárosban vett házat, mások szerint Conte már nyíltan a belga utódját keresi. Ezeket a pletykákat természetesen érdemes a helyükön kezelni, egy dolog azonban biztosnak tűnik: a BL-címvédő érdeklődik a Chelsea legértékesebb játékosa iránt. A Kékek korábbi játékosa, Michael Ballack viszont egyrészt óvatosságra inti a 70 millió eurót érő belgát, másrészt tudni véli, mit kell tennie Conténak ahhoz, hogy a csapatnál tartsa a játékost:

– Egy Hazardhoz hasonló bombaformában lévő szupersztár a világ bármely csapatának erőssége lenne, ezért természetes, hogy több topklub, így például a Real Madrid is meg akarja szerezni a belgát. Edennek viszont mérlegelnie kell pár dolgot, mielőtt meghozza a döntését: az anyagiakat, a sikerességet, a társakat, a környezetet. Madridban természetesen minden évben harcban lenne a BL-trófeárt, míg a Chelsea idén be sem jutott a sorozatba, de ez utóbbi változóban van – jelenleg egy nagyon is versenyképes gárda van kialakulóban a Stamford Bridge-en, és úgy érzem, 2-3 bombaigazolás meggyőzné Hazard-t arról, hogy jó helyen van. Hiszen egy sikeres csapatnál élvezi a futballt, ez pedig nem volt mindig így, keményen meg kellett küzdenie azért, hogy ebben a helyzetben legyen. Madridban pedig mindent elölről kellene kezdenie, harcolnia kellene a helyéért. Ismerjük a Realt, nem egyszerű érvényesülnie az új játékosoknak a csapatban, rengeteg világsztár megbukott már ott – vélte Ballack.

Olvasói sztorik