Nemzetközi foci

Tim Wiese visszatért

A nyolcadosztályban véd a testépítő-kapus.

Még mindig nem kifejezetten idős – főleg kapusokhoz képest – a Werder Bremen és a német válogatott egykori hálóőre, a 35 éves Tim Wiese.

Három évvel azután, hogy a Hoffenheimnél felbontotta szerződését és két és fél évvel azt követően, hogy bejelentette visszavonulását, a hatszoros válogatott most visszatér – a nyolcadosztályba.

Wiese egyébként az elmúlt években testépítő lett, fotói bejárták a világot, új hivatásához mérten pedig az alkata is teljesen megváltozott, ezért nem csoda, hogy a friss képeken már inkább úgy fest a kapuban mint egy megyei hálóőr.

Az új csapatot egyébként SSV Dillingennek hívják és a bajorországi északi Kreisligában játszik, a következő találkozójuk pedig az ötödik helyezett TSV Haunsheim ellenében lesz.

– Ha egy az egyben jönnek a kapumra, elrúgom a labdát és az ellenfelet is! – ígérte az elsöprő kapuskijöveteleiről is híressé vált Wiese, aki korábban akár Ivica Olicot vagy Thomas Müllert is különösebb lelkifurdalás nélkül tarolta le.

Persze az ellenfelet sem kell félteni, a Haunsheim tíz, illetve tizenegygólos csatárai, Krpic és Hördegen az alábbiakat mondták a német Bildnek:

– Többször kell majd lehajolnia, mint az erőnléti edzéseken – hogy kivegye a labdákat a hálójából! – nyilatkozta Krpic, amit Hördegen így replikázott:

– Wiesének rémálmai lesznek tőlem a következő három hétben!

A Dillingen egyébként hat pontra van a bennmaradástól a Kreisliga Nordbayernben, amely messze nem a legalacsonyabb osztály a tartományban: még három divízió küzdelmei zajlanak ennél is amatőrebb szinten, magyarán a magyarországi maximális héttel szemben Bajorországban tizenegyet különböztetnek meg.

Olvasói sztorik