Nemzetközi foci

Dárdai Herthájának tíz emberrel nem volt esélye Szalaiék ellen – VIDEÓ

Hiába vezettek a hazaiak, pont nélkül hagyták el a pályát. Süle bombagólt lőtt.

A Dárdai Pál vezette Hertha hazai környezetben szenvedett 3-1-es vereséget a Hoffenheim együttesétől a Bundesliga 26. fordulójának nyitómérkőzésén.

A 32. percben még Pekarík szerzett vezetést a hazaiaknak, akik nem sokáig örülhettek, lévén hét perccel később Kramarik büntetőből egalizált.

Az 58. percben Mittelstadt begyűjtötte második sárgáját, így a Hertha 10 emberre fogyatkozott. Az eset után a vendégek háromszor is eltalálták a kapufát, majd a 78. percben Süle lába sült el. A nyáron a Bayern Münchenhez csatlakozó bekk kipókhálózta a jobb felsőt.

A hajrában Kramaric másodszor is betalált, s beállította a 3-1-es végeredményt.

A Hoffenheim ezzel a sikerével a Dortmundot megelőzve a harmadik helyre lépett előre. Szalai Ádám ezúttal a 88. percben állt be csereként.

Pekarík góljával szerzett vezetést a Hertha

Mittelstadt kezezése után Kramarik verte be a büntetőt

Megkapta második sárgáját

Süle bevarrta

Kramaric duplázott

Olvasói sztorik