Nemzetközi foci

Szentségtörés? A PSG-be vágyik a Monaco klasszisa

Ügynöke szerint habozás nélkül igent mondana a párizsiak hívó szavára.

A Monaco 22 éves hátvédje, Tiémoué Bakayoko alapembere csapatának, így több sztárklub figyelmét is felkeltette. A Chelsea által is figyelt bekk ügynöke elmondta, Bakayoko szívesen folytatná pályafutását a PSG-nél.

– Már beszéltem vele egy esetleges párizsi szerződésről – kezdte az ügynök, aki egyben a testvére is Bakayokónak. – Amikor fiatal volt, arra vágyott a PSG-ben játszhasson, mindig is erről álmodozott. Azt mondta nekem, ha kapna egy ajánlatot, biztosan nem utasítaná vissza – mondta.

A 45 millió euróra taksált Bakayoko a 2016-17-es szezonban már 41 tétmeccsen lépett pályára a Monacóban, Paul Pogba sérülése miatt pedig a francia válogatottba is behívót kapott. Luxemburg ellen nem lépett pályára, ám nem kizárt, hogy ma este a spanyolok ellen lehetőséget kap.

Olvasói sztorik