Nemzetközi foci

Újabb Monaco-játékost akar a Barcelona

Mbappé mellett van még egy kiszemeltje a katalán sztárcsapatnak.

Megírtuk már, hogy számos európai topklub mellett az FC Barcelona is bejelentkezett a Monaco csodatinijéért, Kylian Mbappéért. A francia L’Équipe című lap szerint ugyanakkor a katalánok egy másik Monaco-futballistát is vinnének a nyáron.

Ő pedig nem más, mint az ugyancsak francia válogatott Thomas Lemar. A támadó középpályás 2015-ben érkezett a Caentől, amely négymillió eurót kapott érte. Lemart jelenleg 2020 júniusáig köti szerződés Monacóba, vagyis a vevőnek jókora összeget kell utalnia. Ahogy az a spanyol Mundo Deportivóban is olvasható, a bajnokság most futó idényében hét gólnál és hat asszisztnál járó futballista a Manchester City érdeklődését is felkeltette, a piaci értékét hozzávetőleg harminc millió euróra teszik.

Ismert, hogy a Barca mindenképpen frissíteni akar a középpályán, Thomas Lemar előtt szóba került Mahrez (Leicester) és Coutinho (Liverpool) igazolása is.

Olvasói sztorik