Nemzetközi foci

Sorra dőlnek ki a Hertha sztárjai: Weisert is elvesztette Dárdai

Az U21-es válogatottban sérült meg a szélső.

Kapcsolódó cikkek

A szezon végéhez közeledve egyre nő a fizikai nyomás a játékosokon, nem véletlen, hogy sorra következnek be sérülések. A peches esetek most rendkívüli módon sújtják a Herthát.

Dárdai Pál csapata nemrég combizom-szakadással elveszítette Solomon Kalout, most pedig ugyanezzel a jellegű sérüléssel Mitchell Weisert is elveszítette.

A fiatal szélső a német U21-es válogatott Anglia elleni találkozóján szenvedett sérülést, amelynek köszönhetően 2-4 hét kihagyásra kényszerül.

– Ez most nagyon fájó nekünk! Ugyanott sérült meg, ahol a Lipcse ellen decemberben… – mondta Dárdai.

A bz-berlin.de kérdésére, mely szerint a több kisebb problémával (hát, váll, boka) korábban már küszködő játékosnak nem lett volna-e célszerűbb kihagynia az U21-es találkozót, így felelt a magyar tréner:

– Nem, edzésen vagy az edzőmeccsen is megtörténhetett volna ugyanez. A válogatottnál is hasonló volt a program, mint nálunk. Profin dolgozunk, az erőnléti tréningjeink tartalmuk alapján egybevágóak a német szövetségével – nyilatkozta.

A Hertha amerikai válogatott játékosa, John Brooks is idejekorán elhagyta válogatottja edzőtáborát, ő hétfőn tér vissza Berlinbe, miután elkapott egy fertőzést. Dárdai szerencséjére a védő a pénteki, Hoffenheim elleni fellépésre a 24 éves játékos vélhetőleg újra rendelkezésre áll majd.

Olvasói sztorik