Nemzetközi foci

Kirúgják Danny Blindet a hollandok zakója után?

Állítólag kedden már nem a jelenlegi kapitány ül a válogatott kispadján.

Sajtóhírek szerint menesztik a holland válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Danny Blindet, és kedden az Olaszország elleni amszterdami barátságos meccsen már nem ő irányítja a csapatot.

Az edző állása azért került veszélybe, mert szombat este 2-0-ra kikaptak Bulgáriában, és világbajnoki selejtezőcsoportjukban csak a negyedik helyen állnak, hat ponttal lemaradva az éllovas franciáktól.

A hollandokat már az is nagyon bántotta, hogy nem jutottak ki a tavalyi Európa-bajnokságra, és most úgy néz ki, hogy a jövő évi oroszországi tornáról is lemaradnak.

Blind hatalmas kockázatot vállalt a 17 éves középhátvéd, Matthijs de Ligt kezdőcsapatba állításával, és nem is jött be neki, néhány hiba után a szünetben le is cserélte.

A bolgárok már húsz perc után 2-0-ra vezettek, de talán még rosszabb a vendégek szempontjából, hogy az első helyzetüket az 57. percben tudták kialakítani.

„Nagyon gyenge teljesítmény volt, ez nyilvánvaló. Nem tudom, miért kezdtünk olyan rosszul. Alig voltak helyzeteink. Magamat hibáztatom, vállalom a felelősséget, utólag már látom, hogy nem volt jó ötlet De Ligt kezdőbe állítása, bár ő egy nagyszerű védő” – nyilatkozta Blind.

Az újságírók rákérdeztek, hogy még mindig a megfelelő embernek tartja-e magát a válogatott irányítására.

„Meg kell gondolni, de nem dobom be a törölközőt. Hihetetlenül csalódott vagyok, különösen azért, mert nem volt kellemes érzés ezt a mérkőzés. Persze, magamba kell néznem” – közölte.

Olvasói sztorik