Nemzetközi foci

Hivatalos: menesztették a hollandok szövetségi kapitányát

Danny Blind több negatív rekordot is megdöntött az Oranje élén.

Napközben már pletykáltak róla, vasárnap este hivatalossá vált: a holland labdarúgó szövetség (KNVB) bejelentette, hogy a Bulgária ellen elszenvedett világbajnoki vereség másnapján meneszti posztjáról a válogatott 2015 júliusában kinevezett szövetségi kapitányát, Danny Blindet.

A szakember rövid pályafutását kudarcok sorozata jellemezte az Oranje élén: miután a válogatott óriási meglepetésre lemaradt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, már a mostani világbajnoki selejtezősorozatban is nyolc pontot hullajtottak Robbenék. A 2014-es vb óta egyébként a bolgárok elleni volt az ötödik tétmeccs, amelyen nem szerzett gólt a holland csapat (Blind ebből négyen irányította a gárdát), ami pontosan megegyezik az ezt megelőző tizenhét (!!) év gól nélküli meccseinek számával…

Kilenc selejtezőmérkőzésén elszenvedett öt vereségével Blind egyébként beállította Hiddink és Kessler negatív rekordját is – persze két kollegájának ennél sokkal több mérkőzésen jött össze ennyi kapituláció. Kontextusba helyezve: Blind annyi meccset bukott el ebből a kilenc összecsapásból, amennyit az előtte lévő négy szövetségi kapitány összesen – 58 mérkőzésen…

Olvasói sztorik