Nemzetközi foci

Barcelonából erősítene az Arsenal

Luis Enrique távozásával a török szélső napjai is meg vannak számlálva a katalánoknál?

Bár a téli átigazolási időszakban a távozásáról szóló pletykák ellenére végül maradt a Barcelonában, a katalán csapat török szélsőjének, Arda Turannak a nyári klubváltása egyre inkább biztossá válik – írja a The Times. A 30 éves játékos továbbra sem tölt be meghatározó szerepet Messiék mellett, ráadásul valószínűleg Luis Enrique szezon végi távozása sem erősíti pozícióját a gránátvörös-kékeknél – hiszen ahogy arról beszámoltunk, Arda téli átigazolását pont a spanyol vezetőedző vétózta meg, mondván szüksége van a törökre a csapatában.

A közelgő csapatváltás tényét erősíti az a hír is, miszerint Arda Londonban vett házat – ám a korábbi elképzeléssel ellentétben nem a Chelsea, hanem az Arsenal érdeklődése állhat a dolog hátterében. A lap úgy tudja, hogy az “ágyúsok” igyekeznek felkészülni arra az eshetőségre, hogy a gárda továbbra sem hosszabbító két szupersztárja, Alexis Sánchez és Mesut Özil is elhagyja a csapatot a nyáron – ennek érdekében pedig egy 30 millió eurós ajánlatot sem sajnálnak a Barca-szélsőért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.