Nemzetközi foci

Podolski ott lesz a világbajnokságon

Úgy tervezi, a helyszínen szurkol a németeknek.

A válogatottól visszavonuló Lukas Podolski úgy tervezi, hogy ott lesz a jövő évi, oroszországi világbajnokságon, és szurkolóként segíti majd a német válogatottat. A ma este, az angolok ellen a Nationalelfben 130., egyben utolsó mérkőzését játszó futballista erről abban a köszönőlevélben írt, amelyet a drukkereknek címzett, és amelyet a Bild című lap közölt.

A 31 éves Podolski úgy fogalmazott, a szurkolók szeretete és támogatása mindig nagyon fontos volt számára 13 éves válogatottbeli pályafutása során, motiválták őt, emiatt mindig sikerre tört.

Joachim Löw szövetségi kapitány egy interjúban úgy jellemezte Podolskit, hogy ő „a napsütés a csoportban”, és reméli, hogy karrierje befejezése után is a futballban marad.

A világbajnok játékos – aki kapitánya lesz a német válogatottnak a 20.45 órakor kezdődő, dortmundi felkészülési mérkőzésen – a szezon végén a török Galatasaraytól a japán bajnokságban szereplő Vissel Kobéhez szerződik.

Olvasói sztorik