Nemzetközi foci

Nem zárkózik el a klubváltástól a Napoli ásza

Reménykedhetnek az angol csapatok - az Arsenal és a Liverpool is kinézte magának a villámgyors támadót.

A több Premier League-klub által is csábított saját nevelésű Napoli-csatár, Lorenzo Insigne sosem titkolta, hogy a “világoskékeknél” játszani számára olyan, mint egy valóra vált álom – ez az álom azonban hamarosan köddé válhat. A játékos és az egyesület ugyanis továbbra sem egyezett meg a hosszabbításról, és az idényben már 13 gólnál és 10 gólpassznál járó villámgyors támadó szerint a korábban elképzelhetetlen nyári klubváltás mostanra már nagyon is reális lehetőséggé vált – bár leszögezte, hogy ha ezek után sem jön létre a megegyezés, az nem az ő hibája lesz:

– Hogy mi a helyzet a hosszabbítással? Mint azt bizonyára tudják, a nyáron leültünk tárgyalni a Napolival, de az első találkozó finoman szólva sem ment jól, és azóta sincs új fejlemény az ügyben. Én bármikor elérhető vagyok az elnök számára, és remélem, meg tudunk egyezni a klubbal, hiszen egy álmom vált valóra azzal, hogy a Napoli-játékos lehettem, és feljutottam a csapattal az első osztályba – ha ez az álom szertefoszlik, az nem az én hibám lesz. Tisztán elmondtam az álláspontomat az elnöknek, a lelkiismeretem tiszta, innentől a klub térfelén pattog a labda: ha elfogadják a feltételeimet, annak nagyon fogok örülni, ha nem, nos ez esetben el fognak válni az útjaink – fogalmazott némiképp rejtélyesen a Rai Sportnak adott interjújában az Arsenal és a Liverpool által is árgus szemekkel figyelt Insigne.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik