Nemzetközi foci

A PSG is bejelentkezett Mbappéért – máris az egekben jár az ára

Nyolcvanmillió eurót gond nélkül fizetne a Monacónak a párizsi klub.

Furcsa vagy sem, egy tizennyolc esztendős francia fiú a futballpiac egyik legértékesebb „portékája”. Kylian Mbappéra egyszerre hajt a Barcelona és a Real Madrid, és a keddi hírek szerint „durva” ajánlattal szólna közbe a Paris Saint-Germain is.

A Le Parisien című lap értesülései szerint az anyagiak tekintetében meglehetősen jól álló címvédő 80 millió eurót sem sajnálna az ifjú csillagért, aki egészen hihetetlen heteken van túl, és már 12 bajnoki gólnál jár ebben az idényben.

Megírtuk, hogy a Monaco támadója ellenállhatatlanul futballozott a Caen ellen is, és oda-vissza gólt szerzett a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntőben. Úgy tudni, a Monaco a legkevésbé sem szeretné a nagy rivális PSG-ben látni a szupertinit: a párizsiak ugyanakkor súlyos bankjegykötegekkel igyekeznek jobb belátásra bírni a vezérkart.

Érdekes kérdés lehet Kylian Mbappé fizetése is, amely tavaly nyár óta lapértesülések szerint „mindössze” havi 85 ezer euró, vagyis 26 millió forint. Nyilvánvaló, hogy az ifjú gólgép iránt érdeklődők az összeg sokszorosát kínálják…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik