Nemzetközi foci

EL-sorsolás: Belgiumban a Manchester United és a Celta Vigo is

Nem nyúlt bele topligás ellenfélbe Mourinho csapata.

Ahogy a Bajnokok Ligájában, úgy az Európa Ligában is már csak nyolc csapat maradt március 17-re, ám hogy melyik melyikkel találkozik majd a negyeddöntők folyamán, arra csak pénteken 13 órától derült fény.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a Manchester Unitedet övezte, amely egyedüli angolként küzd a sorozatban, míg Spanyolországot csak a Celta Vigo képviseli. Kizárólag a belgák adnak két csapatot, méghozzá az Anderlechtet és a Genket.

Elsőként az Anderlecht neve került kihúzásra, ők a Manchester Unitedet kapták ellenfélül. Ezt követően a táblára került a Celta Vigo is, akik a Genkkel vívnak majd. Harmadik párharcként Ajax-Schalke lesz, míg a végére az Olympique Lyon maradt, akik a Besiktassal mérkőznek.

Párosítás, Európa Liga, negyeddöntők

RSC Anderlecht – Manchester United FC

RC Celta Vigo – KRC Genk

Ajax Amsterdam FC – FC Schalke 04

Olympique Lyon – Besiktas JK

Olvasói sztorik