Nemzetközi foci

Perceken múlt, hogy Ibra nem a Roma játékosa lett

Raiola közbeszólt: a svéd karrierje egészen más utat is vehetett volna.

A gólokat jelenleg a Manchester United színeiben rugdosó Zlatan Ibrahimovic mögött kétségtelenül nagyszerű karrier áll: a “vörös ördögöket” megelőzően a 35 éves csatár játszott többek közt a Juventusban, az Interben, a Barcelonában és a PSG-ben is. Azonban mindez alakulhatott volna másképpen is: az Ibrával egyidős, és fiatalkorában hasonló tehetségnek tartott egyiptomi Mido szerint percek kérdése volt csupán, hogy nem ő igazolt a Juventushoz a svéd helyett 2004 nyarán:

– Ibrával mindketten a Serie A-ba tartottunk azon a nyáron. Jól ismertük egymást, hiszen korábban csapattársak voltunk az Ajaxnál, illetve az ügynökünk, Mino Raiola is közös volt, így pontosan tudtuk: nekem a Juventus-szal volt szóbeli megállapodásom, Zlatan pedig a Romához tartott. Én már készen álltam rá, hogy Torinóba utazzak, meg is érkeztem a repülőtérre, amikor Raiola felhívott, hogy mondjam le az utat: épp most egyezett meg a Juvéval Ibráról, így én Rómába fogok menni helyette. A többit ismerjük: Zlatannak nem ment könnyen a beilleszkedés, de Capello (a Juve akkori edzője – a szerk.) végig kiállt mellette, míg a Románál teljesen más volt a helyzet – magyarázta keserűen Mido, akit fél év után elpasszoltak a Tottenhamhez a “farkasok”.

Miközben Ibrahimovic sztárrá érett, az egyiptomi közel sem futotta be az a karriert, amit jósoltak neki: a szintén rövidre sikerült Spursnél töltött idő után a Middlesbroughban, a Wiganban, a West Hamban, a Barnsleyban, az Ajaxban és hazájában is játszott, mielőtt 2013-ban visszavonult – jelenleg az egyiptomi Wadi Degla vezetőedzője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.