Nemzetközi foci

Angol csapatok garmadája vinné az Udinese fiatal cseh sztárját

Az Arsenal, a Bournemouth és a Leicester is érdeklődik, de lehet, hogy nem ők lesznek a befutók.

Valósággal berobbant a köztudatba a mostani szezonban Jakub Jankto, az Udinese középpályása. A cseh U21-es válogatott játékos az idény során már 21-szer játszott a friuliaknál, ez alatt pedig négy gólpassz mellett három alkalommal ő maga is eredményes volt.

Nem véletlen tehát, hogy mostanra több nagycsapat érdeklődését is felkeltette. A hírek szerint többek között az Arsenal, a Bournemouth és a Leicester City is leigazolná Janktót, ám nem ők lehetnek a befutók.

A legesélyesebb ugyanis a West Bromwich Albion és a Stoke City, a kettő közül pedig talán inkább előbbi szeretné jobban Janktót, aki egyébként már 2015-16-os, ascolis kölcsönjátéka alatt is kiemelkedett társai közül.

Az Albion januárban leigazolta Jake Livermore-t, de a jelek szerint nem elégedtek meg, ráadásul a cseh mindössze nagyjából 8 millió fontjába fájna a csapatnak, ami manapság aprópénz a Premier League-ben.

Olvasói sztorik