Nemzetközi foci

Xabi Alonso két napja jelentette be visszavonulását, máris bátran beszólt Ancelottinak – VIDEÓ

Lecsapta a magas labdát a Bayern sztárja.

Két napja jelentette be Xabi Alonso, hogy a szezon végén felhagy a profiskodással. A Bayern München klasszisát erről is kérdezték a csapat hétvégi bajnokija előtt.

Alonso röviden felidézte karrierje fontosabb momentumait, elmondta, hogy gyakorlatilag Liverpoolban lett férfi, hiszen az volt karrierje első olyan állomása, ahol a szüleitől távol kellett megállnia a helyét.

Mint ismert, a csapattal 2005-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját. Azon az emlékezetes döntőn a félidőben már 3-0-ra vezetett az AC Milan, innen jött vissza a meccsbe a Pool. A szinte hihetetlen győzelem felemlegetése azonban pikánsra sikerült, ugyanis a sajtótájékoztatón ott ült mellette mostani főnöke, Carlo Ancelotti is, aki azon a bizonyos döntőn épp a Milant vezette:

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!