Nemzetközi foci

Neymaré az év trollkodása: Instagramon is kivégezte a PSG-t

A brazil gólvágó nem felejtette el, hogyan ünnepeltek Rabioték az első meccs után.

Mint ismert, a Barcelona emlékezetes mérkőzésen fordította meg a PSG elleni párharcot szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: az idegenbeli 4-0-s vereség után a katalánok hazai pályán 6-1-re győztek, így továbbjutottak a sorozat negyeddöntőjébe. A mérkőzés legjobbjának választott, két gólja mellett az utolsó, továbbjutást érő találathoz gólpasszt adó Neymar azonban nem csak a pályán “viccelte meg” a párizsiakat – az összecsapás után Instagram-profilján is trollkodott egy kicsit. A brazil alighanem megjegyezte magának Rabioték ünneplését az odavágót követően, és pár kiegészítéssel újraposztolta a képet. Íme:

A csapattal való ünneplést követően Neymar egyébként először egy barcelonai szórakozóhelyen, majd a város utcáin folytatta a hajnalig tartó ünneplést, amiben családtagjai és közeli barátjai mellett a mérkőzést a helyszínen megtekintő Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton is társa volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik