Nemzetközi foci

Elitta a vagyonát, és nyomornegyedben árul zöldséget a korábbi klasszis

Zinédine Zidane számára ő volt a legjobb, akivel valaha játszott.

Ő volt a legjobb, akivel valaha játszottam” – Zinédine Zidane mondta ezt Fabian O’Neillról, akivel a Juventusban voltak csapattársak. Az életéről szóló most megjelent könyv szülőhazájában az eladási rangsor élére ugrott, amin nem lehet csodálkozni, ugyanis a csillogás után most nyomorban él – írja az index.hu

Az uruguayi Fabian O’Neill 23 évesen, 1996-ban szerződött a Nacionaltól a Cagliarihoz, 2000-ben vásárolta meg a Juventus, egy szezon után azonban lepasszolták a Perugiának, a 2002-es uruguayi vb-keretbe nevezték, de pályára nem lépett.

A szintén uruguayi Paolo Montero azt mondta, öröm volt látni, ahogy megértették egymást Zidane-nal, élmény volt nézni a játékukat. Az alkohol ugyanakkor erősebb volt nála, 7-8 korsó sört ivott meg naponta, így viszonylag nehezen tudott a játékra összepontosítani, és messze nem futott be olyan karriert, amilyet álmodott. O’Neill 2013-ban beismerte, hogy bundázott, utána egyre lejjebb csúszott, egy régi matracon feküdt az asztal alatt egy montevideói bárban, ahol tollba mondta az életét.

– Egy cent sem maradt a 14 millió dolláros keresetemből – vallotta be szomorúan, mert elment az alkohol mellett a nőkre és a drogra. Tudom, mit jelent a jólét, és azt is sajnos, mit jelent a szegénység. De senkivel sem cserélném el az életemet – jelentette ki O’Neill, aki egy nyomornegyedben árul zöldséget, azzal tartja fenn magát a most 43 éves egykori klasszis.

Olvasói sztorik