Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: dupla rangadók, végre nem egy időben játsszák az adott napi meccseket

Az angol közvetítési jogokat hihetetlen rekordért vette meg a BT Sport.

A 2020–2021-es szezonig bezárólag továbbra is a BT Sport birtokolja a Bajnokok Ligája közvetítési jogait az Egyesült Királyságban. A cég rekordnak számító, 1.2 milliárd fontért (körülbelül 430 milliárd forint) hosszabbította meg szerződését.

Az is biztosnak tűnik immár, hogy nagy változások lesznek a csoportkör lebonyolításában: az eddigi (magyar idő szerint) 20 óra 45-kor kezdődő meccseket ugyanis dupla rangadók váltják fel. A BT Sport közleményében jelezte, a 2018–2019-es szezontól 18 órakor kezdődnek az első meccsek, míg az adott napi második „turnus” 20 órától lép pályára – ez magyar idő szerint 19 és 21 órát jelent.

További változás – melyről már korábban szó esett –, hogy a négy nagy bajnokság, az angol, az olasz, a spanyol és a német élvonal négy-négy csapattal képviselteti magát a sorozatban, ráadásul mind a tizenhat együttes rögtön a csoportkörben kezdi a küzdelmeket.

Olvasói sztorik