Nemzetközi foci

Eredetileg a PSG elleni meccs után akarták bejelenteni Enrique távozását

A hatalmas verés semmissé tette a terveket; az utód még nincs meg, de nem Puyol lesz az.

Amióta Luis Enríque, a Barcelona edzője a Sporting Gijón elleni sikert követően bejelentette, hogy a szezon végén feláll a csapat kispadjáról, folynak a találgatások arról, hogy ki követheti.

A Barcának persze nem is kell kapkodnia, hiszen bőven van még hátra az idényből, ráadásul a sport.es cikke szerint ők már rég tudtak a döntésről.

– Eredetileg a PSG elleni meccs után akarták bejelenteni, de az óriási vereség keresztülhúzta a számításokat. Bartomeu, a klub elnöke már két hete tudott róla, de még a segédedzőnek sem mondták el. A lehetséges utódok közül már Valverdével, Sampaolival, Koemannal, Quique Estebaranz-cal és Eusébióval is beszéltek személyesen – fogalmaz a lap.

Vannak azonban, akik biztosan nem irányítják jövőre a katalánokat. Például Del Bosque, aki interjúban árulta el, hogy nem vállalja; illetőleg a klublegenda Puyol sem ül le a kispadra.

– Csütörtökön találkoztam Puyollal, megkértem, hogy vegye át Luis Enríque helyét, de teljesen visszautasított. Élvezi azt a munkát, amit Ivan de la Pena mellett a játékosügynökségnél végez, valamint a csláadjával is foglalkozik – nyilatkozta Bartomeu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.