Nemzetközi foci

Török klasszist venne a Chelsea

De a Barca és a Juve is figyeli Calhanoglut, aki a nyáron távozhat a Leverkusentől.

Február elején hidegzuhanyként érte a BL-nyolcaddöntős Bayer Leverkusent az a FIFA-döntés, miszerint a csapat egyik legnagyobb sztárja, Hakan Calhanoglu egy évekkel korábbi ügy miatt négy hónapig, vagyis gyakorlatilag a szezon teljes hátralévő részében nem léphet pályára egyetlen tétmeccsen sem. A török válogatott középpályás tavaszi eltiltása már önmagában is fájó, de a legfrissebb hírek szerint könnyen lehet, hogy a Bayer drukkerei soha többé nem látják játszani a csapatban kedvencüket.

Calhanoglut ugyanis az elmúlt hetekben több európai sztárcsapattal is összeboronálták: a legkomolyabban a hírek szerint a Chelsea érdeklődik a szabadrúgás-specialista iránt, de a Barcelona és a Juventus is figyelemmel követi a 23 éves játékos helyzetét, akinek az ügynöke sejtelmesen így nyilatkozott:

– Hakant még további három évig szerződés köti a Leverkusenhez, így a végső döntés a klub kezében van. Mi minden ajánlatot meghallgatunk és fontolóra veszünk, de csak akkor lehet szó váltásról, ha a csapatnak is megfelelnek a feltételek – nyilatkozta az ügynök a Kickernek.

Olvasói sztorik