Nemzetközi foci

Tévedésből a saját csapatbuszukat festették össze a Palace-drukkerek

Pedig a Middlesbrough lett volna a célpont – negyvenezer fontos kárt csináltak.

Tévedésből saját csapatuk buszát rongálták meg a Crystal Palace szurkolói, akik a rivális Middlesbrough járművében akartak kárt tenni a két csapat szombati mérkőzése előtt az angol bajnokság hétvégi fordulójában.

Sajtóbeszámolók szerint a buszt, amely a londoni klub otthona, a Selhurst Park közelében, egy hotel parkolójában állt, lefestették piros, fehér és kék festékkel, s a két oldalára, valamint a hátuljára azt a feliratot pingálták rá, hogy Crystal Palace FC.

A kiesési rangadót a Palace nyerte 1-0-ra, s később a csapat ezt a járművet használta utazásához. Az egyesület vezetői közölték: rendőrségi feljelentést tettek.

A brit média szerint a Crystal Palace helyettes pályamestere, Dean Waters kiírta a Twitterre, hogy „40 ezer fontos kár keletkezett a buszunkban, mert azt hitték, a Boro busza. Remek!”, később azonban már elérhetetlen volt ez a bejegyzés.

Olvasói sztorik