A Serie A huszonhatodik fordulójának zárómérkőzésén a hazai pályán még veretlen Fiorentina fogadta az idegenben hat meccs óta nyeretlen Torinót. Paulo Sousa legénysége már az első félidőben dűlőre akarta vinni a három pont sorsát, a 8. percben Sapunaru, majd a 38. percben Kalinic is a gólvonal mögé juttatta a labdát, így 2-0-val vonultak szünetre a felek.
Fordulás után rákapcsolt a Torino is, Belotti a 62. percben büntetőt hibázott, majd három perccel később a kapu torkából a hálóba fejelt. A hajrában pedig ismét érkezett az európai topcsapatok által figyelt olasz csatár és duplázott, amivel pedig beállította a 2-2-es végeredményt is.