Nemzetközi foci

Mourinho: mi, külföldi menedzserek nem értjük az FA-kupa lényegét

A Manchester United trénere elismerte, korábban „adott le” meccset a sorozatban.

A rengeteg egyéb címe mellett csapataival a Premier League-ben háromszor, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer diadalmaskodó José Mourinho karrierje során eddig csak egyetlen egy alkalommal hódította el az FA-kupát, ami első hallásra kicsit furcsának tűnhet – a Special One-nak viszont természetesen az ezt firtató kérdésre is volt válasza a Blackburn elleni nyolcaddöntő előtt:

– Mi, külföldi menedzserek…mondjuk azt, hogy nem mindannyian tanulmányozzuk és értjük az ország futballjának kultúráját. Példának itt van az FA-kupa: azt hisszük, hogy könnyű, pedig nem az, és azt hisszük, hogy nem fontos, pedig az. A sok meglepetés is emiatt, a rossz hozzáállás miatt van – persze a másodosztályú csapatok is egyre erősebbek, de az igazság az, hogy kevés olyan, angol menedzser van a PL-csapatok élén, akik igazán értik a versenysorozat lényegét, és törődnek is vele. Nekem is hosszú időbe telt, mire kezdtem kapiskálni, miről is szól ez a kupa: szégyen-nem szégyen, régebben adtam le meccseket is.

– A Newcastle ellen 2005-ben? Igen, az is egy ilyen találkozó volt. Ugyanazon a héten volt a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő visszavágónk, illetve a Liverpool elleni Ligakupa-döntő is, közte pedig egy FA-kupa meccs…És én a Barcára és a Liverpoolra fókuszáltam, teljesen elengedtem a Newcastle elleni találkozót, aminek meg is lett az eredménye. Jól jöttünk ki a dologból, mert a másik két meccset megnyertük, de szörnyű érzés volt így kiesni, azóta nem is csinálok ilyet. Ha veszítünk, az azért van, mert jobb volt az ellenfél, nem azért, mert nem készültünk fel rendesen – nyílt meg Mourinho csapata sajtótájékoztatóján.

Olvasói sztorik