Nemzetközi foci

Kimondták a Juvénál: semmi esély Verratti megszerzésére

Maga a sportigazgató nevezte utópiának a középpályás szerződtetését.

Marco Verratti négy és fél éve, tiniként igazolt a PSG-hez az olasz másodosztályú Pescarától, és a kezdeti nehézségek ellenére az elmúlt években előbb alapemberré, majd igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát Párizsban. Ennek hatására persze rengeteg csapat érdeklődik az apró termetű irányító iránt, a sajtó pedig előszeretettel boronálja össze szinte heti szinten Verrattit különböző európai élcsapatokkal. Például a Juventusszal, amely már pescarás időszaka alatt felfigyelt a középpályásra – azonban a napokban maga Giuseppe Marotta, a torinóiak sportigazgatója ismerte el, hogy szinte semmi esélyük a játékos megszerzésére:

– Verratti? Örülök, hogy jól teljesít, hiszen ilyen formában nagy hasznára lehet az olasz válogatottnak. Ő egy olyan középpályás, akinek nagyon szeretjük a játékát itt a Juvénál, de el kell ismerni, a megszerzésében reménykedni gyakorlatilag utópiába illő gondolat. Kulcsember a világ élvonalába tartozó PSG-nél, ahol nagy becsben tartják, egyszerűen semmi esélyünk sincs megszerezni őt – vélte Marotta.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik