Merész kijelentést tett a napokban Harry Redknapp, a korábban több angol csapatot, jelenleg pedig Jordánia válogatottját irányító vezetőedző: szerinte a Tottenham hamarosan bajnoki címet nyer a Premier League-ben:
– Pochettino alatt fantasztikus fejlődésen ment keresztül a Tottenham, imádom nézni a játékukat. Remek iramban, egyedi stílusban játszanak, aminek szerintem hamarosan meg lesz az eredménye: úgy gondolom, a csapat három vagy négy éven belül meg fogja nyerni története első PL-címét. Persze lehet, hogy nem lesz töretlen a fejlődés, és az edző kétségtelenül hasznát venné még 3-4 átlagon felüli játékosnak, hogy kicsit mélyítse és jobban tudja rotálni a keretet, de ha engem kérdeznek, én jelenleg az összes PL-csapat közül a Spurs kezdőtizenegyét választanám – mondta Redknapp, aki azért nem teljesen elfogulatlan, 2008 és 2012 között ugyanis már irányította a londoni együttest.