Nemzetközi foci

Zamparini folytatta „XY az új XZ” sorozatát

Balogh az új Cavani és Sallai az új Dybala után most Dybala az új Messi.

Egész egyszerűen nem lehet megunni a Palermo elnök-tulajának, Mauro Zamparininek a megnyilvánulásait. Az üzletember már Balogh Norbert és Sallai Roland leigazolása előtt is ismert volt a magyar sajtóban, de két honfitársunk érkezése óta még nagyobb figyelem hárul rá, amit igyekszik is „meghálálni”.

Zamparini ismert elrugaszkodott hasonlatairól is, előszeretettel használja egy feltörekvő sztárra az „az új…” kifejezést, legyen szó bárkiről is (korábban akár Baloghról és Sallairól).

Legújabb nyilatkozatában a korábban 32 millió euróért eladott Palermo-játékos, Paulo Dybala az alany. A Juventus csatára Zamparini szerint már 150 millió eurót ér és „ő az új Messi”.

– Nézem a meccseket és Dybala tűnik a legjobb játékosnak. Bárki, aki kritizálja, őrült, mert ő az új Messi. Olyan kvalitású játékos lesz és már most is közelíti azt a szintet – fogalmazott Zamparini.

Az elnök a Tuttosportnak adott interjújában azt is kifejtette, hogy a Juventus a BL-t is megnyerheti, ehhez csupán érettségre van szükségük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.