Nem túlzás kijelenteni, hogy Kína mára a futballvilágban is jelentős, megkerülhetetlen tényezővé vált. Erre utaló jelekkel már évek óta találkozhattunk – elég csak azt említeni, hogy a hat-hét éve még sehol sem jegyzett Szuperliga az elmúlt szezonokban stabilan a legtöbbet költő bajnokság lett a Premier League mellett – de nyilvánvalóvá sokak számára csak most, a téli átigazolási időszak eseményei után vált. A 33 éves, az európai foci vérkeringéséből másfél éve kieső Carlos Tévez a világ legjobban fizetett labdarúgója lett, a 60 (bónuszokkal együtt 70) millió euróért klubot váltó Oscar pedig minden idők legdrágább téli igazolásává avanzsált, de nem feltétlen ezekről a konkrét esetekről van szó, hiszen korábban is érkeztek már gigaajánlatok Kínából. Viszont most először fordult elő, hogy ezek az ajánlatok topligák élcsapatainak sztárjátékosait – Oscart, Diego Costát, Rooneyt, Ardát, Dani Álvest stb. – találták meg, ami a jelek szerint felkészületlenül érte és alaposan megijesztette ezeket a topcsapatokat.
De jogos-e az európai sztárgárdák félelme? Meddig emelkedhetnek a Szuperliga-csapatok szuperajánlatai? Egyáltalán, honnan van ennyi pénze a kínaiaknak? Tartható-e hosszabb távon ez a pénzügyi dominancia? Ezekről a témákról és sok egyéb másról is beszélgettünk Szabados Gábor sportközgazdásszal.
– A mostani eseményekből is jól látható, hogy Kína komoly riválisa lett az európai topbajnokságoknak – anyagi szempontból természetesen, hiszen szakmailag azért korántsem említhető egy lapon a Szuperliga és mondjuk a Premier League. Pénzügyileg viszont fel tudják venni a versenyt a csapatok az európai klubokkal, sőt! Kínában igen különleges a helyzet: politikailag kommunizmus van, gazdaságilag viszont kapitalizmus, tehát a kínai óriáscégek oda ömlesztik a pénzt, ahová az állam mondja – az ezredforduló óta gyakorlatilag a sportba, aminek eredményeként jött létre a pekingi olimpia vagy született meg a kínai Forma-1-es futam. Most pedig a futball is sorra került.
– Sokan kérdezik, hogy kipukkadhat-e ez a lufi a közeljövőben? A válasz az, hogy nem, ugyanis ez nem lufi, a kínai gazdaság tényleg ilyen erős – folytatta Szabados. – A támogatásoknál is felfoghatatlan mennyiségű pénzről beszélünk. Csak gondoljunk bele: a kínai piac nagyobb, mint az amerikai és az európai együttvéve, a kínai cégek pedig ezen az irdatlan nagy piacon vannak monopolhelyzetben… A pénzcsap tehát nem fog elállni, illetve egyetlen egy esetben igen: ha a politika úgy akarja. Láttunk már ilyet annak idején Oroszországban is, de Kínában azért ez sem valószínű: még ha fordul is a politikai széljárás, az ilyen grandiózus döntések – mint, hogy sportnagyhatalommá váljon az ország – társadalmi jellegűek is, nem feltétlen egy személyen vagy egy adott csoporton múlnak. Magyarul, ha Kínában elhatároznak valamit, azt végig is viszik, most pedig elhatározták, hogy a világ élvonalába kerülnek labdarúgásban. 2022-ben ugye Katarban lesz a világbajnokság, utána a következő kettő nem lehet Ázsiában, de biztos vagyok benne, hogy 2034-ben vagy legkésőbb 2038-ban Kínában rendezik a vb-t. Mint ahogy arra is fogadni mernék, hogy Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi következő klubja kínai lesz – ha nem is mostanában, hanem mondjuk három-négy év múlva. Mert van az a pénz, amire sem a játékos, sem a klub nem tud nemet mondani.
– Arra azért minden esély megvan, hogy ezek a gigaajánlatok idővel egy kicsit racionalizálódni fognak. Ahogy a bajnokság színvonala fejlődik, nem lesz már szükség arra, hogy a játékosok értékének és fizetésének három-négy-öt-tízszeresét ajánlva csábítsák őket a Szuperligába, hiszen ahogy egyre jobb játékosok igazolnak oda, úgy nő a bajnokság – most még talán lenézett – szakmai értéke is. A topbajnokságok szintjére nyilván nem fog felérni, de arra látok esélyt, hogy pár éven belül a legerősebb Európán kívüli pontvadászat legyen a Szuperliga. Egy ilyen második vonalas, sztárokkal teletűzdelt, kicsit kuriózumként kezelt bajnokságként piacilag is a saját lábára állhat a kínai élvonal, amelyben azért gyorsan hozzátenném, hogy már most is teltházas stadionokban játszanak a csapatok. Ezzel kapcsolatban azonban egy nagyon érdekes dilemma előtt áll a kínai szövetség: a ligát fejlesszék, vagy a kínai labdarúgást? Az előbbihez minél több sztárjátékos és külföldi légiós kellene, az utóbbihoz viszont korlátozni kell a számukat, ahogy azt meg is tették a légiósszabállyal (melynek értelmében egyszerre csak három külföldi lehet a pályán egy csapatban – a szerk.) – csak éppen mintha mindez a csapatokkal való egyeztetés nélkül, kapkodva történt volna. Ez is arra utal, hogy Kínában sokszor még nem szakmai a döntéshozatal.
A sportközgazdász végül a magyar futballisták Ázsiába szerződésének tendenciájáról is beszélt:
– Ahogy a sztárjátékosok, úgy a magyar futballisták Ázsiába szerződésében is tagadhatatlanul komoly szerepet játszik a pénz, ugyanakkor az esetükben meg kell jegyezni, hogy szakmailag sem feltétlenül történt visszalépés. Dzsudzsák és Németh persze kirívó eset, de a Dél-Koreába igazoló Feczesin vagy a Kínába szerződő Guzmics ebből a szempontból sem hozott rossz döntést – a magyar NB I-nél mindenképp, de talán már kijelenthető, hogy a lengyel Ekstraklasánál is erősebbek ezek a bajnokságok. Guzmics eseténél maradva: amikor az ember Oscar, Hulk, Tévez vagy épp Pato ellen védekezik, nehéz azt mondani, hogy pedig Lengyelországban mennyire jobb helyen volt, nem? Zárásként annyit, hogy Ázsiában is igaz az, ami bárhol máshol a világon: ha egy adott nemzetiségű labdarúgó kiigazol, akkor ő felhívja a figyelmet a többiekre is, és vice versa, a hazájában is jobban képbe kerül az az addig esetleg ismeretlen bajnokság. Ez (is) az oka ezeknek a hirtelen „invázióknak”, és épp ezért borítékolható, hogy a közeljövőben még több magyar játékos veszi Kína és a Távol-Kelet felé az irányt – magyarázta honlapunknak Szabados Gábor.
