Nemzetközi foci

Lőw Zsolt: Gulácsi pozíciója megkérdőjelezhetetlen

Lőw kiemelte: másodedzőként egyenjogú partnere a vezetőedzőnek, jelenlegi pozíciójában remekül érzi magát Lipcsében.

Az osztrák vezetőedző, Ralph Hasenhüttl betegsége miatt a másodedző, Lőw Zsolt készítette fel a Bundesliga-második Lipcse futballcsapatát a Dortmund elleni meccsre, amelyen 1-0-ra kikaptak, szombaton a kiesés ellen menekülő Hamburgot fogadják – a magyar tréner értékelt a Digi Sport Reggeli Start műsorában.

Lőw Zsolt kiemelte, hogy a dortmundi mérkőzésre való felkészülést nehezítette, hogy nemcsak a vezetőedző, hanem sorban a játékosok, ráadásul a húzóemberek dőltek ki betegség miatt – ezért nagyon nehéz volt olyan taktikát kitalálni, ami Dortmundban, több mint nyolcanezer ember előtt is jól működhetett.

A soron következő Hamburg elleni bajnokiról

– Hét elején az eltiltott és a három beteg játékosunk is elkezdte a munkát, meglátjuk, hogyan alakul az állapotuk. A Hamburg hiába kiesőjelölt, hazai pályán nagyon jó formát mutattak, sőt, a kupában is továbbjutottak. Kellemetlen stílusú csapat, hiszen hosszú labdákkal játszanak, nehéz lesz ellenük szép és eredményes játékot játszani. Azon dolgozunk, hogy a földön tartva a labdát, gyors rövid passzos játékkal jussunk el az ellenfél kapuja elé. Biztosan érdekes mérkőzés lesz, hogy melyik csapat akarata érvényesül majd a hétvégi bajnokin.

Gulácsi Péterről és a csapattal szembeni elvárásokról

– Peti teljesítménye önmagáért beszél, a fejlődése folyamatos és töretlen; karrierje során mindig jó döntéseket hozott, így teljesen felkészülten érkezett az élvonalba. Stabil pontja a csapatnak, óriási biztonságot ad a védelemnek, Peti pozíciója jelen pillanatban megkérdőjelezhetetlen.

– Azzal, hogy tavaly feljutottunk az első osztályba, már nincs akkora nyomás a játékosokon, felszabadultabban játszhatunk. Az első fél-szezonban sok meglepetést okoztunk, megleptük az ellenfeleinket, a második félév viszont nehezebb lesz, hiszen már ismernek minket a riválisok, komolyabban készülnek ellenünk. Saját formánkat kell tartani tavasszal is, és fontos, hogy hétről hétre meg tudjunk újulni.

A pro licences tanfolyamról és a továbblépésről

Lőw kiemelte: az MLSZ által indított idei pro licences tanfolyamon szeretne részt venni, és sikeres vizsgát tenni, hiszen ez az alapfeltétele, hogy később vezetőedzőként is dolgozhasson.

– Ajánlatokban nincs hiány, Németországból is érdeklődnek irántam már most, annak ellenére, hogy még nincs pro licenszem. Ennek ellenére a jelenlegi pozíciómban nagyon jól érzem magam, rengeteget tanulok Lipcsében, hiszen minden területen kikérik a véleményemet – akár a kerettervezés, a játékosvásárlás, a videóelemzés, vagy éppen az edzésvezetés tekintetében. A mérkőzés közbeni döntésekben abszolút egyenjogú partnere vagyok a vezetőedzőnek.

Olvasói sztorik