Hiba volna azt állítani, hogy Royston Drenthe kihozta volna magából azt a potenciált, amit 2007-09 környékén, a Real Madrid játékosaként látni véltek benne.
A Feyenoordnál felnövő holland szélső 2010-ben előbb a Hércules, majd egy évre rá az Everton kölcsönjátékosa lett, majd az orosz Alanija Vlagyikavkaz és a Reading gárdáiban is szerepelt, utoljára a korábbi Videoton-tréner, José Gomes csapata, a Bani Jasz alkalmazta, még mielőtt a portugál odament.
Ez utóbbi együttműködésnek 2016 júliusában szakadt vége, Drenthe pedig azóta nem talált magának csapatot, ezért egy huszárvágással más szakmába nyergelt át: rapper lett.
Roya2Faces néven már ki is adta első számát, amelyet itt meghallgathat.
A rotterdami születésű játékos már 2014-ben is alkotott egy közös számot földijével, U-Niq-kal, annak Tak Takie volt a címe.
Az, hogy egy színesbőrű sportoló a rap felé kacsintgat, nem kifejezetten ritka, hiszen az NBA-játékosok közül is sokan, többek között Allen Iverson és Damian Lillard is tettek közzé ilyen stílusú számokat.