Nemzetközi foci

Topcsapattal is szenvedni fog a Barca az Atleti ellen?

Arda helyettesítheti Neymart az előnyben lévő katalán együttes támadósorában.

Nehéz lenne megmondani, milyen forgatókönyv szerint zajlik majd a kupameccs barcelonai visszavágója (21.00, tv: Digisport1). Annyi bizonyos, Messiék 2-1-előnyt szereztek a Calderónban, vagyis fél lábbal ott vannak a döntőben. Három hazai futballistának is vigyáznia kell, hiszen Umtiti, Jordi Alba és Messi is veszélyeztetett helyzetben van: ha sárga lapot kap, lemarad a fináléról. Jó hír ugyanakkor, hogy Piqué, Iniesta és Busquets is teljes értékű munkát végzett a hétfői edzésen, így mindhárman pályára léphetnek az Atlético ellen. Nem úgy, mint sárga kártyás eltiltás miatt Neymar, illetve Gabi, Rafinhára pedig orrtörés miatt vár pihenő.

Bármilyen csapatot küld csatába Enrique edző, az első számú feladat az előny megőrzése lesz. A Barca szakvezetője szerint nem lesz könnyű dolguk…

– Kilencven perc szenvedés vár ránk, a hazai pályától függetlenül – magyarázta a katalánok trénere. – Kőkemény küzdelemre van kilátás, az Atleti jönni fog, fel kell készülni a rohamokra. Egy pillanatig sem szabad elbízni magunkat, és a szurkolók se tegyék. Nagyon kemény ellenféllel állunk szemben, ezt az elmúlt évek párharcai során rengetegszer láthattuk. Ha megfontoltan és okosan futballozunk, hűen önmagunkhoz, akkor ki fogjuk harcolni a továbbjutást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.